Gyakorlatias marketing konzultációk

Molnár Ferenc Marketing

Kétféle marketing konzultáció létezik!

Az egyik a tudásról és az apró beállításokról, trükkökről szól – a másik pedig már-már kivitelezés szintű “együttdolgozás”. MEglepően sokszor találkozom azzal az igénnyel, hogy “Feri, ülj le mellém, beszéljük meg és állítsuk is be az egészet A-Z-ig!”

Éppen ezért a konzultációs csomagjaimat is két csoportba osztottam fel!

l

Ötletek és válaszok

 Van akinek együttgondolkodásra, ötletre és pár technikai beállításra van szüksége – erre jellemzően 1-3 óra elegendő.

Megoldás és eredmények

Van, akinek azonban az kell, hogy kitaláljuk, megbeszéljük, összerakjuk és ellenőrzizzük a kampányát. Erre a tapasztalataim szerint 5-10 óra szükséges (nem feltétlenül egyszerre).

De mielőtt konzultációt rendelnél tőlem, ezt feltétlenül olvasd el:

 Olyan megoldást kínálok, amellely bármelyik csoportba is tartozol: megtalálod a számodra tökéletes megoldást!

Miért jó Neked, ha velem konzultálsz?

 

Nem húzom az időd mellébeszéléssel!

A legfontosabb kérdések tisztázása után megbeszéljük mit kell tenned, hogy elinduljanak a dolgok vagy pedig összerakjuk a helyszínen a megfelelő kampányodat! Mert vagy a kampányt, vagy a tervét a konzultáció végére elkészítjük (természetesen ez nagyban függ attól mennyire összetett a téma és mennyi információt adtál előzetesen róla).

A konzultáció nálam NEM stratégiai jellegű!

Én abban segítek Neked, hogy egy konkrét kampányod elinduljon. Abban segítek, hogy az adott terméket, termékkört vagy feliratkozást végiggondoljuk és megvalósítsuk a vevőszerzést. Nem akarok veled elmélkedni órákat a nagy stratégiáról: ezt vagy megalkotod magadnak vagy nem (állítom: jobban jársz ha azzal kezded, de ha Neked most bevétel kell, nem erre fogsz fókuszálni, az biztos, illetve ha már megvan a stratégia, akkor hasznos lesz a megvalósításhoz

Az idő SZENT!

Nálam minden óra 60 perc, ami onnan kezdődik, amilyen időpontot megbeszéltünk! Hosszabb konzultációkon tartunk szünetet (amelynek ideje NEM része a konzultációnak), azaz ha 10:00-tól konzultálunk 3 órát, és 11:30-11:45-ig szünet volt, akkor a teljes konzultáció 13:15-ig tart. DE, ha késtél 20 percet az elején, akkor is! 

Ilyen garanciát SENKI nem vállal konzultációra!

Tudtad, hogy a törvény szerint egy tanácsadó nem kell semmilyen felelősséget vállaljon a tanácsaiért – csakis megvalósítás esetén van ilyen jellegű felelősség? Nos, amennyiben engem választasz és aszerint csinálod végig a dolgokat, amit megbeszéltünk én eredményt garantálok Neked! A legelső kérdésem az lesz a konzultáció elején, hogy mi a célod? És ennek megfelelően elmondom majd, hogy mit lehet elérni a megbeszélt módon – ha belevágsz, akkor azt jó eséllyel eléred. Ha nem, akkor pedig visszajössz hozzám és én megmutatom mit javítsunk rajta, méghozzá külön díj nélkül! – De vigyázz, mielőtt ezt a garanciát érvényesíted: ha nem csinálsz semmit, akkor nem él! Ez csak akkor él, ha az elvárható legtöbbet teszed azért, hogy a kampány sikerüljön! 

Konzultációs csomagok, árak

1 órás (60 perces) konzultáció ára: 25.000 forint

Lehetőséged van 1 órát igénybe venni, de javaslom válassz az alábbi – kedvezőbb csomagok közül.

Korábbi vásárlók véleménye

Feri nagyon sok kérdést tett helyre a fejemben a 3 órás konzultáció végére. Az eredmények hatását a bevételeken is érezzük közvetve és közvetlenül is!

Jó szívvel ajánlom a közös munkát vele!

Sziklavári Tamás

Kereskedelmi vezető, Sziget-Szer Kft.

5 óra konzultáció után helyére került egy csomó fontos dolog a marketingünkben és az első kampány több, mint 1500 feliratkozót hozott pár nap alatt!

Nagyon elégedett vagyok!

Szántai Zsolt

Ügyvzető, tulajdonos, Bodywakes

Teljesen elakadtam egy megbízásban és szerettem volna jó eredményt mutatni a főnökömnek. Feritől kértem 1 órás tanácsadást, amely során nem csak a kérdéseimre kaptam választ, hanem számos távlati ötletet, lehetőséget mutatott.

Zseniális a látásmódja!

Bíró Anna

Marketing asszisztens

A nulláról kezdtem el felépteni a marketingem és szükségem volt valakire, aki csak velem foglalkozik és elindít az egész folyamaton.

Ferit egy ismerősöm ajánlotta és nem bántam meg, hogy 10, majd további 5 óra konzultáción vettem részt. Mindent ugyan nem tudok, de az első időszakra megcsináltunk mindent, amivel el tudok indulni és ez hihetetlen. A konkurenciámnak nem ajánlom, mindenki másnak igen.

Ádám Dóra

Vállalkozó, coach

Gyakran ismételt kérdések a konzultáció kapcsán

Mennyi idővel előtte érdemes időpontot kérni?

Általában 1-2 hétre előre tudok időpontot adni konzultációra, de ez nagyban függ az igényelt órák számától és a szükséges felkészülési időtől is.

Szükségem lenne még időre és ez a konzultáció során derült ki. Mi a teendő?

Semmi gond nincs azzal, ha egy problémát hosszabb ideig tart megoldani a tervezettnél. Én elsőre mindig rövidebb konzultációt javaslok, hogy maximálisan ki tudd használni.

Ha mégis kevésnek bizonyulna az idő lehetőséged van az eggyel nagyobb csomagra váltani a különbözet megfizetésével, illetve minden extra órát a 2. órán felül kedvezményes 10.000 forintért igénybe venni, de ebből maximum 2 óra vásárolható meg egy csomag mellé.

Személyes konzultációt szeretnék az irodámban. Lehetséges?

Igen. Személyes konzultáció esetén Budaörsön tudunk alapvetően találkozni. Ha ragaszkodsz a saját irodádhoz, akkor ez Budapesten és Budaörsön külön díjmentes.

Ettől eltérő helyszín esetén a konzultáció díján felül utazási költséget számolok fel, mely a Budaörs, Thököly utca 10. számtól számítva, megkezdett kilóméterenként 200 forint (ez oda-vissza értendő).

Azaz: 100 km távolság esetén összesen 20.000 foriunt költségtérítést számlázok.

Rendeltem 300 percet és 60 még megmaradt. Mi a teendő?

A 60 és a 180 perces konzultációk esetében nem maradhat fent idő – hacsak Te nem döntesz úgy, hogy előbb hagyjuk abba (ez esetben nincs semmilyen visszatérítés, sem időátvitel).

A 300 és 600 perces csomagok esetén eleve több alkalomra készülünk. Ha az utolsó alkalom után fennmarad 1-2 60 perces blokkod, akkor azt 12 hónapon belül bármikor felhasználhatod.

Megrendeléskor azt tanácsolom, hogy kisebb csomagot rendelj egyszerre, bármikor lehetőséged van ráfizetés nélkül a nagyobb csomagra váltani, ha ezt az utolsó konzultációs órától számított 3 munkanapon belül jelzed (csak a különbözetet kell olyankor fizetned). 

Ha érvényesíteném a garanciát mi a teendő?

Jelezd a konzultáció végén, vagy az utolsó 60 perctől számított 30 napon belül, hogy nem vagy elégedett és átbeszéljük, hogyan tudod érvényesíteni.

Garanciát csak akkor vállalok, ha dolgoztál is a megbeszélt kampányon, a megbeszéltek szerint. Ha az első percben elakadsz valamiért, akkor jelezd azonnal és segítek, hogy tudj haladni, de ha nem foglalkozol az egésszel, akkor nem tudsz élni a garanciával!

Hogyan tudom kivitelezésbe beszámíttatni a konzultációt?

A 300 és a 600 perces konzultációt sehogy! Mivel annak része egy bizonyos mértékű kivitelezés, nehéz átkonvertálni és nem is fordult még elő, hogy ezen csomagok vásárlói kértek volna ilyet!

A 60 és a 180 perces konzultáció jellemzően tervezésről és ötletelésről szól. Ezeknek lehet az a kimenetele, hogy rájössz: nincs kapacitásod a megvalósításra.

Ha a konzultáció után te is úgy döntesz, hogy a megbeszélteket velem valósíttatnád meg, akkor nincs különösebb dolgod vele: amennyiben 30 napon belül kérsz kivitelezési ajánlatot a konzultáció után és elfogadod azt, akkor a konzultáció árát beszámítjuk teljes egészében! 30 napon túl vagy pedig egészen más kampányba nem számítható be!

Van még kérdésem, de nem találom itt. Mi a teendő?

Jelentkezéskor írd meg -a  konzultáció megrendelése az ár kifizetésével válik teljessé, így az űrlap kitöltése során felteheted a kérdéseidet, ezzel még nem vállalsz vásárlási kötelezettséget!

Jelentkezz konzultációra az űrlap kitöltésével!

1) Az űrlap beérkezése után 1 munkanapon belül foglalkozom az igénnyel és megkereslek a megadott elérhetőségek egyikén.

2) Ha elfogadod a javaslatom, akkor a konzultáció előtt el kell utalnod annak a díját.

3) A megbeszélt időpontban találkozunk Budaörsön, vagy Skypeon és megkezdjük a közös munkát!

Vágjunk bele! Töltsd ki az űrlapot!

A konzultáció módja

3 + 14 =